Én nem blogolok!
Írta: kSzabee ; 2009.10.27. 11:31 · 2 trackback
Először is le szeretném szögezni, hogy ha valaki egy éve azt mondta volna nekem, hogy egyszer blogger leszek valószínűleg szemöldökömet ráncolva a képébe nevettem volna. Az igazat megvallva, most sem értem teljesen mi vesz rá embereket, hogy ilyen formában nyíljanak meg a világ felé, vagy hogy engem mi késztetett arra, hogy közzé tegyem mindazon gondolataimat, amikről úgy gondoltam, hogy a ritkán látogatott filozófia órák, a hangulatjavító szerek és a világmegváltó dalszövegek összhatásának mentális hulladékai.
De jó kezdő bloggerhez méltóan ezzel a nyelvtani helyességét iletően igencsak megkérdőjelezhető összetett mondattal igen sokat elárultam arról, hogy ki is vagyok én, és mi az írásaim célja. Úgy vélem, célszerű az elején rávilágítani a tényre, hogy ez a blog korántsem a mélyentisztelt olvasóközönség (bár ilyenem aligha lesz) szórakoztatására, még kevésbé okítására készül. Egyedüli célja, hogy az írás során reményeim szerint választ kapok azokra a kérdésekre, amik az évek során saját magamról fogalmazódtak meg bennem. Igen, egy újabb zöldfülű skizofrén blogger, aki világot váltani készül...
A bejegyzés trackback címe:
Trackbackek, pingbackek:
Trackback: your site here 2018.12.23. 10:38:06
Trackback: Suggested Internet site 2018.09.15. 14:44:28
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
rózsaütés (törölt) 2009.10.27. 11:51:08
exordiumlux 2009.10.29. 11:36:05
Keresel valamit?
Az alábbi form segítségével kereshetsz a site-on:
Így se? értesíts egy kommentben, hogy utánajárhassunk!
Kapcsolódó linkek
Barátaim, támogatóim